A szellőztetés a ház lakóinak egészségvédelme szempontból azért nélkülözhetetlen, mert a friss levegő beáramlását biztosítja, továbbá a szellőztetés által vezetődik el az a nedvesség, amelynek természetes forrásai elsősorban a házban tartózkodó személyek (lélegzés, izzadás), továbbá a házban végzett különféle tevékenységek (főzés, mosás, ruhaszárítás, mosakodás), ezentúl a levegőbe kerülő különféle káros anyagok és kellemetlen szagú gázok. Ilyenek pl. a bútorból, szőnyegekből, műanyagokból, tisztítószerekből kipárolgó anyagok, a főzés közben keletkezett égéstermékek. Ezenkívül a szellőztetéssel áramlik ki a házból a talajból az épületbe került radioaktív gáz, a radon.
A szellőztetés szükséges intenzitása tulajdonképpen az egészségvédelmi elvárásokkal összhangban levő minimális légáramlás. Ennek értéke függ az épület helyiségeinek össztérfogatától, a benne élő személyek számától és az általuk végzett tevékenységektől.
Régen a lakóházak szellőztetése természetes úton történt, nem volt szükség arra, hogy a ház építői ill. lakói figyelmet szenteljenek a szellőztetésnek. A lakóhelyiségeket kályhákkal fűtötték, a kályha–kémény rendszer egyúttal szellőztető rendszerként is szolgált – mégpedig abból kifolyólag, hogy a kályha ajtaját nem lehetett légmentesen bezárni, és ez lehetővé tette a szellőztetést akkor is, amikor épp nem fűtöttek a kályhában. A levegő beáramlását a mai szemmel nézve alig szigetelt ajtók és ablakok biztosították. Ezt a „természetes“ szellőztetést sok esetben egy „mesterséges“ szellőztető, a kémény kürtőjét és a lakóhelyiséget összekötő falba épített, zárható szellőztető rostély egészítette ki. Ez a szellőztetés a régi házaknál nélkülözhetetlen volt, mert ezeket az épületeket nem szigetelték tökéletesen a nedvesség beáramlása ellen, és így a szellőztetés biztosította az épületkonstrukció folytán a környezetből a lakóhelyiségekbe kerülő nedvesség elvezetését.
Amikor a kályhával való fűtés helyébe a központi fűtés lépett, felszámolták a kéménykürtőket, és így az azok által biztosított természetes szellőztetés is megszűnt. Ám a szénre, folyékony tüzelőanyagra vagy gázra működő kazán is biztosította a lakóhelyiségek enyhe szellőztetését. A kazánt általában (a szó szoros értelmében vett központi fűtés esetén) a pincében vagy a kazánhelyiségeben, ill. (etázsfűtés esetén) a lakásban helyezték el – tehát a fűtött helyiségekkel összekötött térben. Amikor a kazán a lakóháztól távoli épületbe került át, ill. elektromos kazán használatakor a természetes szellőztetés ilyenfajta forrása is megszűnt. Az ablakokat és ajtókat „a hőveszteség csökkentése végett“ lehetőleg légmentesen szigetelték, ezáltal a természetes szellőztetés – a levegő be- és kiáramlásának intenzitása még inkább csökkent. Ez gyakran okozta, ill. jelenleg is okozza, hogy az épület „nem lélegzik“.
A fűtés technológiáinak fentebb ismertetett fejlődésével egyidejűleg az építőanyagok és a külső épületfalak szigetelőanyagai is egyre tökéletesedtek. Az új nedvességtömítések megakadályozták, hogy az épületbe nedvesség, pára kerüljön. Így növekedett a falak hőellenállása, de ezáltal a falfelületek hőmérséklete is. A felsoroltak következménye, hogy a nem elég intenzív szellőztetésből eredően – a felújított régi épületekben és az újonnan felépített épületekben egyaránt – problémák léphetnek fel: bizonyos helyiségekben ill. bizonyos falakon lecsapódik a pára és penészedés lép fel (ezek a „hideg sarkak“, „hővezető hidak“). Ezek a problémák elsősorban a fürdőszobában és a konyhában (ahol sok pára képződik) vagy a hálószobában (amelynek hőmérséklete alacsonyabb a többi helyiség hőmérsékleténél) lépnek fel – tehát ott, ahol a legtöbb pára képződik. Ha ezenfelül az ilyen házakban gáztűzhelyen főznek, a helyzet még rosszabb lehet, mert a földgázból az égéstermékeken kívül vízpára is képződik. Ezért ha nem vezetjük el az égéstermékeket, nem vezetjük el a nedvességet sem.
Általában feltételezni szoktuk, hogy a megfelelő szellőztetéshez elegendő a természetes szellőztetés: az infiltráció – azaz a kültéri, „friss“ levegő természetes beáramlása és az exfiltráció – azaz az „elhasznált“ levegő természetes kiáramlása az épületből. A természetes szellőztetést különféle tényezők befolyásolják, elsősorban a rések légmentes szigetelésének tökéletlenségei – pl. az ablakok, ajtók szigetelése, továbbá az, hogy szélvédett helyen áll-e az épület.
Ha a szellőztetés intenzitása nem elégséges, azt érezzük, hogy a lakóhelyiségekben „nincs levegő“, ezért az ablak kinyitásával szellőztetünk. Természetes, hogy az infiltrációval vagy a nyitott ablakon beáramló külső levegőt mindig fel kell melegíteni a helyiség hőmérsékletére. Így a szellőztetés miatt növekszik a fűtés költsége, mégpedig a szellőztetés intenzitásával arányosan. Ha a természetes szellőztetésre hagyatkozunk, nem tudjuk megítélni
Az elmondottakból adódik, hogy a szellőztetés egyrészt a ház lakóinak egészséges környezetére, másrészt a ház energiafogyasztására van hatással. A mesterséges szellőztetés biztosítja a szellőztetés optimális intenzitását és így az energiafogyasztás csökkentését vonja maga után.
A szellőztetésre tehát elsősorban higiéniai okokból van szükség. Először a ház energiafogyasztását kell megállapítani, majd ki kell választani a megfelelő szellőztető berendezést, és ennek alapján meg kell állapítani a szellőztetés energiafogyasztását.
Régebbi épületek esetén (amelyeknek hőszigetelése rosszabb) a szellőztetéshez szükséges hőmennyiség a fűtéshez szükséges hőmennyiségnek kb. 15%-a. Az érvényes építészeti előírásoknak megfelelő modern épületek esetén ez az arány kb. 40% vagy ennél több. Ennek következményeképpen elmondható, hogy a szükségesnél kevesebb szellőztetés esetén „megtakarítható a fűtés költségeinek egy része“. Ám a nem megfelelő szellőztetés egyrészt egészségvédelmi szempontból nem megfelelő, másrészt annak nem kívánatos következményei vannak az épületre nézve (penészesedés), ill. ebből kifolyólag az épület lakóinak egészségére nézve (a penészgombák spórái ártalmasak az egészségre).
Ráadásul fontos, hogy az új épületből elvezessük a beépített építőanyagokban levő nedvességet, amelynek mennyisége jelentős lehet az építőanyagok jellegénél fogva (és az építőanyagok helytelen tárolásából kifolyólag).
